|

Tartós élelmiszer-gyűjtés

Vásárlóinkat arra bátorítjuk, hogy vegyenek részt az év végi tartósélelmiszer-gyűjtésekben, ezzel is támogatva a rászorulókat. Stratégiai partnereink, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Magyar Vöröskereszt minden évben több ezer rászorulónak nyújtanak így segítséget a Tesco és vásárlói közreműködésével. A Tesco az Élelmiszerbankkal közös karácsonyi adománygyűjtő kampány során emellett 20%-kal egészíti ki a vásárlóink által adományozott élelmiszerek értékét. 2019-ben így 21,5 millió forinttal járultunk hozzá az Élelmiszerbank napi élelmiszermentő munkájához.  

2019-ben magyar vásárlóink a két stratégiai partnerrel közös gyűjtésekben több mint 670 ezer adag ételnek megfelelő élelmiszert adományoztak jótékony célra.

Kiknek segítünk?

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület helyi partnerszervezetei gyűjtik össze és osztják szét az élelmiszereket a helyi közösségekben, az arra rászorulók, például nagycsaládosok, gyermekeiket egyedül nevelők, hajléktalanok, anyaotthonok között. A segélyszervezetek kétféle módon segítenek: vagy felhasználják az alapanyagokat, megfőzik, és meleg ételként osztják szét a rászorulók között, vagy élelmiszercsomagokat készítenek, amelyeket eljuttatnak a nehéz anyagi körülmények között élőknek. Mindkét megoldás hatalmas segítséget jelent hátrányos helyzetű embertársaink számára.

Így segíthet

Az év végi gyűjtések idején a programban résztvevő áruházainkban adhatja át az élelmiszer-adományokat. Rendszeres bevásárlása alkalmával vásároljon tartós élelmiszert (pl. tartós tej, cukor, olaj, konzerv, bébiétel, stb.), majd a fizetést követően, távozáskor adja át azokat a kijáratoknál dolgozó önkénteseknek! Önkéntes segítőink az áruházakban örömmel tájékoztatják Önt a program részleteiről.

Adományokkal vagy önkéntes munkával Ön is segítheti az Élelmiszerbank munkáját. Részletek a következő honlapon: https://www.elelmiszerbank.hu/hu/hogyan_segithet.html

21,5 millió forint támogatás az Élelmiszerbanknak

673 500 adag étel