|

Meghosszabbítja közösségi pályázata nevezési időszakát a Tesco

2020 szeptemberében 2,5 kilométer hosszú, egyszerre mesés, kreatív és környezettudatos tanösvényt avatott fel Villányban a Hétágfa Egyesület. A családoknak, természetjáróknak felfedezni valókat kínáló turisztikai fejlesztés csak egy példa azon több mint 800 közösségi program közül, ami a Tesco közösségi támogatási programjának segítségével eddig országszerte megvalósult. Az áruházlánc pályázatának most fut a nyolcadik fordulója, amelynek nevezési határidejét október 18-áig kitolták. Az „Ön választ, mi segítünk” pályázatra így még több helyi szervezet tudja benyújtani jelentkezését környezetszépítő, oktatási, képesség-fejlesztési, egészséges életmódra ösztönző programok megvalósításának, valamint a járványhelyzetre tekintettel a védekezéshez szükséges eszközök beszerzésének támogatására.

A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának nyolcadik fordulójában mintegy 180 pályázat nyerhet el összesen több mint 40 millió forintot. A nyertesek kiválasztásába az áruházlánc vásárlóit is bevonja. A beérkezett pályázatokat előbb az Effekteam Egyesület független szakértői bírálják el szakmai szempontok mentén, majd az általuk kiválasztott programokra a Tesco vásárlói szavaznak. A nyertesként kihirdetett pályázók a vásárlói szavazatok száma szerint országosan 63 körzetben egyenként 400, 200, valamint 100 ezer forintos támogatást nyernek el. Mellettük a legkreatívabb, leginnovatívabb pályázat ezúttal is 400 000 forintos különdíjban részesül. A Tesco a jelentkezéseket október 18-áig várja a www.tesco.hu/kozosseg weboldalon keresztül.

A pályázatra alapvetően három kategóriában (környezetszépítés, oktatás és képesség-fejlesztés, egészséges életmódra ösztönzés) lehet nevezni, de a március óta tartó vírushelyzetre tekintettel a Tesco a nyolcadik fordulóban létrehozott egy új pályázati kategóriát, melyben fertőtlenítőszerek, higiéniai eszközök, valamint egyéb, a biztonságot és egészségmegőrzést támogató felszerelések, például maszkok, gumikesztyűk beszerzéséhez kaphatnak anyagi támogatást a pályázók. Emellett a szervezetek a rászoruló csoportok mentális egészségéről való gondoskodást célzó kezdeményezésekkel is pályázhatnak (pl. krízisvonal üzemeltetése), illetve az egészségügyi ellátórendszert és az egészségügyi dolgozókat segítő projekteket is várja a vállalat.

Az áruházlánc 2016-ban hirdette meg először el az „Ön választ, mi segítünk” pályázatot azzal a céllal, hogy támogassa azokat a helyi közösségeket, ahol vásárlói és munkatársai élnek. A program eddigi hét fordulójában több mint 800 pályázatot támogatott összesen több mint 230 millió forinttal. A programban számos, a villányi tanösvényhez hasonló nagyszerű kezdeményezés valósult meg eddig, egyebek mellett közösségi terek újultak meg, állatvédelmi, művészeti, hagyományőrző programok indultak el, és számos iskolai felzárkóztató, érzékenyítő, integrációt támogató, rászorulók megsegítését célzó kezdeményezés indult el.

A jelentkezéssel, valamint a korábbi győztes pályázatokkal kapcsolatos további információ a www.tesco.hu/kozosseg oldalon olvasható. Az „Ön választ, mi segítünk” program támogatásából megvalósult projekteket ezen a térképen lehet megtekinteni.

 

 

Kapcsolódó