|

Tesco: közel 25 ezer tonnányi mentett élelmiszerrel a pazarlás ellen

A Tesco Magyarországon már több mint öt éve működteti élelmiszermentő programját, amelynek keretében ez idő alatt közel 25 ezer tonna fogyasztásra alkalmas ételt adott át jótékony célra. A vállalat Közép-Európában a kiskereskedelmi láncok közül egyedüliként rendszeresen publikálja a működése során keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét, amely a legutóbbi mérések szerint 43 százalékkal kevesebb, mint a 2016/17-es pénzügyi évben volt. Az áruházlánc ezzel megközelítette az ENSZ 2030-as célkitűzését, és közel felére csökkentette a kidobásra ítélt élelmiszerek volumenét.

Csak Magyarországon évente 1,8 millió tonnányi élelmiszer-hulladék keletkezik. Vagyis fejenként mintegy 58 kilogramm élelmiszert dobunk ki, így tulajdonképpen minden magyar háztartásban a megvásárolt étel 10-11 százaléka a szemetesben landol[1]. A jelenség nemcsak anyagi és élelmezési szempontból, de környezetvédelmi okok miatt is kedvezőtlen.

A fenntarthatóságra kiemelt figyelmet helyező Tesco az élelmiszermentés egyik fő harcosa. Az áruházlánc egyrészt a megelőzésre fókuszál, amelynek keretében korszerű folyamatokat használ azért, hogy a lehető legkevesebb árucikk maradjon a polcokon, és váljon ezáltal feleslegessé vagy rosszabb esetben hulladékká. Hasonló célt szolgál az összes hipermarketben elérhető „Perfectly Imperfect” kínálat is, vagyis az esztétikai hibás gyümölcsök és zöldségek értékesítése, ami lehetővé teszi, hogy a Tesco a csúnya, de fogyasztható élelmiszereket átvegye a termelőktől. Másrészt a már nem eladható, de még fogyasztható élelmiszereket a Tesco évek óta jótékony célra ajánlja fel.

Az áruházlánc 2019-ben összesen több mint 7 ezer tonna élelmiszert adományozott a rászorulóknak a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen és partnerszervezetein keresztül. A Tesco ezzel több mint 4 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg mintegy százezer rászorulónak segítve.

„202 áruházunkból immár több mint 170-ben a napi munka részeként több száz kollégánk válogatja le a már nem eladható, de emberi fogyasztásra még tökéletesen alkalmas zöldséget, gyümölcsöt és pékárut a polcokról, és készíti össze jótékony célra az áruházak környékén élő nélkülözők számára, ahova az Élelmiszerbankon, illetve annak partnerszervezetein keresztül jutnak el a csomagok. Büszkék vagyunk rá, hogy csak a tavalyi év folyamán több mint 17 millió adag ételt tudtunk megmenteni. Ez valamivel kevesebb, mint az elmúlt évben, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az élelmiszer-pazarlást megelőző módszereink egyre jobban működnek” – mondta Bérces Éva, a Tesco Magyarország élelmiszermentő programjának kidolgozója és vezetője.

Az áruházlánc célkitűzése, hogy egyetlen falat fogyasztásra alkalmas élelmiszer se vesszen kárba. Ennek megvalósításához a Tesco áruházak az élelmiszermentő program elindítása óta közel 25 ezer tonna élelmiszerrel járultak hozzá, ami több mint 62 millió adag ételt jelent. Ahhoz azonban, hogy még több élelmiszer-felesleget lehessen jótékony célra fordítani, szükség van a program bővítésére, amelyhez a Tesco és az Élelmiszerbank további partnerek jelentkezését várja a non-profit egyesület honlapján.

 

További részletek a Tesco élelmiszerpazarlás elleni programjáról: https://bit.ly/38SsAez

A programban részt vevő áruházak térképe: https://bit.ly/38YGMmr

 

 

[1] https://maradeknelkul.hu/

Kapcsolódó