A Tesco 5 éve folyamatosan csökkenti a működésében keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét

A világon évente 2,5 milliárd tonna élelmiszer megy veszendőbe, vagyis az összes megtermelt élelmiszer mintegy 40%-a a kukában végzi, amiért a termelők, az élelmiszeripar, a kiskereskedelem és a háztartások egyaránt felelősek. A Tesco öt éve dolgozik az élelmiszer-hulladék mennyiségének csökkentésén a termőföldtől az asztalig terjedő folyamat minden szakaszában. Az áruházlánc a közép-európai kiskereskedelmi vállalatok közül elsőként, 2017-ben tette közzé először a működésében keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét, amelyet Magyarországon azóta 69 százalékkal szorított vissza. Ez idő alatt közel 31 400 tonna élelmiszert mentett meg a kidobástól és ajánlott fel a rászorulóknak, amivel mintegy 100 500 tonnával járult hozzá a károsanyag-kibocsátás mérsékléséhez.

„A Tesco több szeretne lenni, mint egy bevásárlóhely. Ezért folyamatosan egyre többet teszünk a vásárlókért, a közösségekért és bolygónkért. Az élelmiszer-pazarlás megelőzése most még fontosabb számunkra, mint valaha, mivel a klímaváltozás, a koronavírus-járvány, az ukrajnai háború és az emelkedő élelmiszerárak együttes hatása vásárlóinkat is egyre inkább érinti. Ezért is ösztönözzük a tudatos vásárlást, és indítottuk el többek között Árgarancia-kampányunkat, illetve vezettük be a Clubcard-árakat, Friss 5 akciónk keretében pedig hetente más-más öt frissárut kí­nálunk szintén nagyon kedvező áron. Büszke vagyok rá, hogy emellett belső folyamataink fejlesztésével és élelmiszermentő programunkkal már öt éve folyamatosan csökkenteni tudjuk az élelmiszer-felesleget, a működésünkben keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét” – mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója.

2019-ben a Tesco Közép-Európában 11 évvel a 2030-as határidő előtt elérte a ENSZ Fenntartható Fejlődési Célkitűzését (12.3 SDG), amely az élelmiszer-hulladék megfelezéséről szól. A jelenlegi, legfrissebb adatok szerint a vállalat továbbra is túlteljesít ezen a téren, és mind a régióban, mind Magyarországon már 69%-kal csökkentette a működésében keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét. A Tesco 2017 óta méri és minden évben közzéteszi az élelmiszer-felesleggel és -hulladékkal kapcsolatos adatait, ami lehetővé teszi számára, hogy beazonosítsa a problémás területeket, és folyamatosan csökkentse az élelmiszer-pazarlás mértékét.

A vállalat idén új formában, átfogó fenntarthatósági jelentésének részeként hozta nyilvánosságra az adatokat. A 2021/22-es üzleti évre vonatkozó beszámoló az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai tükrében mutatja be a Tesco felelős és fenntartható működésének eredményeit három stratégiai pillér – a vásárlók kiszolgálása, a közösségek támogatása és a bolygó védelme – mentén.

Amikor ételt dobunk ki, az előállításához, szállításához és csomagolásához felhasznált összes energia és víz is kárba vész, ezért az üvegházhatású gázok mintegy 10 százaléka köthető az élelmiszer-hulladékhoz. Országszerte több mint 160 Tesco áruház ajánlja fel napi szinten a megmaradt élelmiszert a rászorulóknak. Így a 2021/22-es pénzügyi évben az áruházlánc az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer-felesleg 82 százalékát fordította jótékony célra. Az adományként a nélkülözőknek felajánlott 3403 tonna élelmiszer-felesleg mintegy 10 890 tonnával járult hozzá a károsanyag-kibocsátás mérsékléséhez. A vállalat öt év alatt pedig így összesen közel 100 500 tonna szén-dioxidnak megfelelő mennyiséggel csökkentette környezetterhelését. A Tesco célja, hogy 2035-ig saját működésében, 2050-ig pedig az ellátási láncban is elérje a nettó zéró kibocsátást, ami összhangban áll az ENSZ által megfogalmazott céllal, a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fok alatt tartásával.

Az élelmiszer-hulladék problémája azonban túlságosan nagy horderejű ahhoz, hogy egyetlen vállalat képes legyen megoldani azt. Ezért a Tesco minden élelmiszeripari vállalatot arra ösztönöz, hogy vállaljon kötelezettséget ezen a téren, és tegye közzé saját élelmiszer-hulladékkal kapcsolatos adatait. „Elkötelezetten működünk együtt szállítóinkkal annak érdekében, hogy 2030-ig megfelezzük ellátási láncunkban az élelmiszer-hulladék mennyiségét. Meggyőződésünk, hogy ami mérhető, az kezelhető, ezért bátorítjuk őket az adatokat publikálására. 2021-ben közép-európai saját márkás termékeink 9 stratégiai szállítója (az ún. Tesco Product Partnerek) az első élelmiszeripari vállalatok között kezdte el mérni és közzétenni az élelmiszer-hulladékra vonatkozó adatait. Dolgozunk azon, hogy 2022-ben már minden Tesco Product Partner nyilvánosságra hozza ezeket az információkat” – tette hozzá Pálinkás Zsolt.

 

A Tesco élelmiszer-felesleggel és -hulladékkal kapcsolatos adatairól itt olvashat bővebben.

A Tesco átfogó fenntarthatósági szemléletéről, stratégiai céljairól és eredményeiről a legutóbbi fenntarthatósági jelentés tájékoztat részletesen.

 

Szerkesztőknek szóló jegyzet:

  •  A Tesco a 2021/22-es pénzügyi évben 722175 tonna élelmiszert forgalmazott magyarországi üzleteiben, amelyből 9115 tonna feleslege keletkezett. Ebbe beletartoznak az emberi és állati fogyasztásra átadott, valamint az adományozásra nem megfelelő élelmiszerek is, mely utóbbiak megsemmisítésre kerülnek.
  •  Az elmúlt évben a Tesco 2 százalékkal a 2020/21. évi 4778 tonnáról 4690 tonnára csökkentette élelmiszer-hulladékát, ami a teljes forgalmazott élelmiszer-mennyiség 0,64%-a. A 2016/17-es bázisévhez képest ez 69%-os csökkenést jelent, amivel a vállalat 2020/21 óta továbbra is túlteljesíti az ENSZ 12.3-as Fenntartható Fejlődési Célját, amely az élelmiszer-hulladék mennyiségének 2030-ig történő megfelezéséről szól.
  •  A Tesco 3403 tonna élelmiszer-felesleget adományozott áruházaiból jótékonysági célra, ami. Ez egyúttal több mint 8,1 millió adag ételt jelent a nélkülözőknek.
  •  Az áruházlánc az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer-felesleg 82%-át adományozta a rászorulóknak vagy állati takarmányozásra, ezzel is közelebb kerülve az emberi fogyasztásra még felhasználható élelmiszer-hulladék nullára való csökkentéséhez.
  •  A vállalat a 2016/17-es pénzügyi év óta 31 400 tonna élelmiszert mentett meg a karitatív szervezeteknek felajánlott adományokkal. Emellett 5166 tonnát adtunk tovább állatvédő szervezeteknek.

Kapcsolódó